„Éppen két éve érte el a Magyar Nemzetet az a vihar, amely abból kerekedett, hogy összeveszett a miniszterelnök és – állítólag – a legjobb barátja. Az Orbán Viktor és Simicska Lajos között lévő kapcsolatra utalva a televíziós Betlen János évekkel ezelőtt körülbelül úgy fogalmazott, hogy bár minden embernek megvan az ára, Simicska Lajos nem tartozik közéjük. Ő megvesztegethetetlen. A kitűnő újságíró a két ember kapcsolatának mélységéről bizonyosan nem lőtt mellé, ami ha másból nem, az évtizedes barátságot követő válásból, a lapunkat is érintő tektonikus változásokból érzékelhetővé vált. A rendszerváltást közösen tapasztalták meg, a szakítás épp annyira lett intenzív, mint amennyire erős volt közöttük a kohézió. Hatása a közélet szinte minden részére kiterjedt, az egekig magasztalt Simicska neve egyik pillanatról a másikra vált szitokszóvá a tekintélyelvűséget minden másnál inkább előnyben részesítő Fideszben, széles holdudvarában és a kormányzati körökben.
És akkor arról, mi is történt velünk. Nem tartom fontosnak, hogy a sajtó saját magáról beszéljen, hiszen nem ez a dolga, saját magánál jóval lényegesebb ügyekről kell beszámolnia. Tudom azonban, hogy az úgynevezett G-nap (vajon így írandó helyesen?) második évfordulója miatt sokakban okozna csalódást, ha nem jelenne meg erről a lapban valami. Legyen tehát ez az utolsó eset.
2015. február 6. után a szerkesztőség fele itt maradt, a másik fele elhagyott bennünket. Akik elmentek, azt mondják, hogy a tulajdonos kérésének megfelelően a lap hátat fordított a korábban és a Fidesz által ma is magáénak vallott értékeknek, ami elviselhetetlenné vált számukra. Akik maradtak, azok viszont a tulajdonostól is függetlenül úgy gondolják, hogy a Fidesz fordult elfogadhatatlan irányba, aminek következtében épp a demokratikus és a polgári értékek, különösen ezek korszerű érvényesítése szorul háttérbe. Mi, akik maradtunk, arra látunk esélyt, hogy ezeket az értékeket, a polgári Magyarország eszményét akkor is képviselni tudjuk, ha a politika ezt már nem teszi. Hiszen ezeknek a közvetítése a közéleti sajtó egyik fontos feladata.